- kép és szöveg: Europaconcorsi.com;
- lásd még a tájrendezésről: Landezine.com; (sok kép!)
- könyv: Európai tájépítészet - Terc, 2008;
tervezte: Aleš Vodopivec, 2000-2001.
tájépítészet: Dušan Ogrin & Davorin Gazvoda
Srebrnice temetője egy nagyobb erdei temető-koncepció első üteme, ami 1989-ben egy nyílt pályázattal kezdődött. Az első ütem úgy 8 hektár erdőt érint, amelybe a két kezdőelem került: egy iroda és egy ravatalozó négy kápolnával.
A koncepció nagyon egyszerű volt. Azaz: a meglevő táj topográfiáját folytatni a temető szükséges funkcióival, olyan épületekkel, amelyek a hely jellegzetességeihez kapcsolódnak. A majdani erdei temető kialakításánál kiemelt cél volt az épített elemek és a táj egyensúlyának elérése. Ehhez finom eszközök voltak szükségesek: visszafogott építészeti formálás járulékos ornamentika vagy kiegészítőelemek nélkül, tiszta és egyenes tengely a ravatalozótéren át az erdőbe és a hely topográfiájához igazodó füves temetőterületek.
A program a kiszolgálófunkcióknál indul és a ravatalozótérig terjed. Ezen az enyhén emelkedő úton haladva a látogató figyelme a a keskeny, lassan kibomló látványok felé fókuszálódik, míg a ravatalozó bejárati együttese fel nem bukkan a komponált látvány csúcspontján.
Hosszú, egyenes, paddal kísért betonfal jelzi a temető bejáratát, egyúttal el is takarja a kiszolgálófunkciókat. Erre merőleges a melléképület, ami a virágbolt hatalmas kirakatával kezdődik, majd kiszolgálóhelyiségekkel és irodákkal folytatódik.
A ravatalozó a temető optikai tengelyében áll. Az épület három részes: a völgy vonalában egy fedett tér fogad. Ebből a térből egy teljesen transzparens ravatalozóba jutunk (az a fő kápolna), ami nagy ablakokkal nyílik meg a környező tájra: a hátteret magaa a természet adja. Az ellenkező oldalon a terem tömegét egy oszlopcsarnok ismétli meg, intim teret, védelmet biztosítva.
Az oldalsó épület egy teljesen különálló egység. A kápolnák sorát felülről megvilágított kis udvarok választják el egymástól: a külvilággal csak itt vannak kapcsolatban.
A homlokzaton korábban már megjelent lécrács itt kerítésként szolgál – a kápolnák intim ligetei és a fő útvonal között ez inkább csak egy vékony, áttetsző sík, az igazi arca nem is a kiterjedésében, mint inkább az árnyékában van jelen. A rács egy kortárs lélekharanggal fejeződik be.
Semmi igazán új, meglepő vagy felrázó nincs az épületben; a környező táj éppen elég erős. Az építészet a környezettel való párbeszédet keresi, a organikus táj és az építészet geomtriája közti kontraszt eszközével: az anyagi és szellemi, a spontán és a tervezett, a lelki és a lelketlen kettősségében. Az elcsendesedés és béke helye – a hétköznapjaink ellentéte. Az építészet ezért ilyen visszafogott, csupasz, képektől és asszociációktól mentes. Az ami: a végső búcsú helye.
Az anyagok olyan egyszerűek mint a térrendezés maga: nyersbeton falakon a fazsaluzat nyomai, kezeletlen tölgy kívül és belül, a padlón kő, a Jansen tokokban üveg.