Az építészfórum cikkének átvétele, Mizsei Anett írása
2012. február 7-én adták át a szlovén művészek által elérhető legnagyobb állami kitüntetést, az 1947 óta létező Prešeren díjat. A nap a szlovén építészet ünnepévé vált, hosszú idő után először ugyanis építészt ért a megtiszteltetés, hogy átvehette az elismerést. A díjazott nem más, mint az a Maruša Zorec, aki 2010-ben Piranesi-díjat kapott a maribori Udvarház (Naskov dvorec) épületrehabilitációs munkájáért.
Az elismerést ezúttal is egy rendkívül érzékeny régi-új épülettel, egy bővítéssel érdemelte ki. Az ormož-i (magyar nevén Ormosd) zeneiskola és regionális néprajzi múzeum egyszerre kortárs építészeti bravúr és főhajtás a múlt előtt.
Az U-alakú épület szárnyai által közrefogott tágas udvarra érkezünk. A várhoz kapcsolódó egykori majorsági épületek kis dombon helyezkednek el, kiemelkedve a környező ligetből. A szürke kockakővel burkolt kis tér természetes kapcsolatot teremt a vár és udvara, valamint az intézmény között. A zöld környezetbe illesztett, jó arányú burkolt felületet a térszinttől megemelt, betonfalú ágyások osztják, melyek egyben a megtartott idős fák védelmét is szolgálják.
Az egyszerű, fehérre vakolt régi épületekhez tégla kiegészítésekkel csatlakoztatott hozzáépítések a helyi építési hagyományokhoz igazodnak. A környék népi építészetében igen gyakori az áttört, nyersen hagyott téglából készülő oromfal, s ez a mintázat egészen természetes módon köszön vissza ezen az épületen. Semmi ódivatú vagy poros nincsen benne: az építész által megalkotott házon a tégla folytonos szövedékké válik, amelyet csak helyenként lyukaszt ki egy-egy nagyobb nyílás.
A bejáratok a központi szárny előtti fedett verandáról nyílnak. Egyszerű építészeti hangsúlyként itt fém oszlopokat alkalmazott a tervező, amelyek téglaszínű felületükkel nem válnak el élesen a többi szerkezettől. Régi, boltozott tér a zeneiskola előcsarnoka. A boltozatokról eltávolították a vakolatot, így a téglaszerkezet teljes szépségében tárul fel, a fehérre festett bordák és pillérek adják a hosszúkás arányú tér ritmusát.
A modern, dobozként beépülő szélfogó és az új, nagytáblás fa nyílászárók visszafogottan teremtenek fiatalos, kortárs hangulatot a zeneiskola közösségi tereiben. Az előcsarnokhoz csatlakozik két nagyobb terem, melyek kiállító-, koncert- és próbateremként egyaránt működhetnek.
A koncertteremnek berendezett boltozott, fehérre festett térben falemez paravánokat helyeztek el, az áttört téglaszerkezettel finoman rímelő, lyukacsos mintával - aminek a látvány mellett (alighanem) akusztikai szerepe is van. A rakatolható székek kiválasztásánál is gondosságot érhetünk tetten: elölről téglaszín, hátulról fehér soraik nagyszerűen illeszkednek a térbe, emellett nyilvánvalóan költségkímélő megoldást is jelentettek.
A próbaterem lépcsőzetes tere fölött fa álmennyezet és rejtett fényforrások szolgálják a 21. századi hangtechnikai és világítási igényeket, és a fiatalok számára is vonzó, kortárs enteriőrt hoznak létre.
Az emeletre tömör korláttal ellátott fehér és világos faburkolatú lépcső vezet, melyet a tetőbevilágítók drámai, felülről érkező fénye emel ki a környezetből. A rendelkezésre álló - nem túl tágas - hely ellenére a lépcső szoborszerű, az anyagválasztás pedig könnyed átvezetés az emelet bensőségesebb hangulatú terei felé.
Itt ugyanis az iskola tanulószobáihoz érkezünk, melyek a téglaszövettel burkolt emeletráépítésében bújnak meg. A középfolyosós kialakítás túlzott szigorúságát a finom szögtörésekkel kialakított közlekedő oldja fel, amely egyben a tanulószobák méretét is természetes módon differenciálja. A tantermek mellett az épület végén, az oromfal mentén kisebb közösségi teret, társalgót is kialakítottak, amely tökéletesen feledteti a középfolyosós kialakítás hátrányait. Valamennyi teremnek van nyitható ablaka, a nyári felmelegedés elkerülésére a nagyobb üvegfelületek az áttört tégla épületburok mögött találhatók, mely így meghitt fényekkel árasztja el a helyiségeket.
A láthatóan feszes program és alaprajz-szerkesztés eredményeként született meg a ház mai formája, ez azonban a legkisebb mértékben sem nyomja rá bélyegét az építészeti minőségre. Nagyon gazdaságos, mértéktartó, jó léptékű épület született, mellyel Maruša Zorec ismét hozzájárult a szívének oly kedves szlovén vidék szebbé tételéhez, és egyben méltónak bizonyult a szlovén alkotók legnagyobb állami elismerésére.
Egykor és ma:
