A nagyvárosok katasztrófát jelentenek az emberiség számára. Talán fejlesztik a civilizációt, de tudattalanul is elnyomják a kultúrát.
forrás: Klein Rudolf: Jože Plečnik, Akadémiai Kiadó, 1992
digitalizálta: Nagy Eszter (köszönet!)
Más jugoszláv, sőt közép-európai városoktól eltérően a ljubljanaiakat nem fűtötte a vágy, hogy városukat mindenáron metropolisszá tegyék. Még a felszabadulást követő kulák-űzés, paraszt- és faluellenes kampányok és az erőszakos urbanizáció korában is ügyeltek arra, hogy Ljubljana belterülete megőrizze régi, kisvárosias jellegét. A barokk óvárost és a Monarchia korában épült régi központot nem töltötték meg toronyházakkal, és még egyes elővárosoknak is meghagyták félig falusi jellegét. Ez a hagyománytisztelet különösen a régi városmagnál jutott kifejezésre.
A Szerb—Horvát—Szlovén királyság konszolidációját követően, 1927-ben fogtak hozzá Ljubljana belterületének rendezéséhez, szépítéséhez. A tereket, utcákat újrakövezték, szobrokkal és emlékművekkel, padokkal látták el. Plečnik részvétele leginkább a Zois utca, a Kongresszusi tér, a Szent Jakab tér, a római fal, a zöldövezetek felújításánál volt jelentős. Figyelmének legnagyobb részét a városon átkígyózó Ljubljanica folyócska partjainak és hídjainak 1930-ban megkezdett újrafogalmazása kötötte le. A Plečnik tervezte hidaknak nem annyira a mérnöki, mint a jelképes és esztétikai oldala jelentős.
Az első, a Trnovói híd (1930, Trnovski most, 2. - a térképünkön itt!), nem messze Plečnik lakóházától, határvonalat képez két előváros között, távlatot ad a neogótikus trnovói templomnak, rálátást nyújt a szomorúfüzekkel beültetett folyóparti sétányra.
A Cipész híd (Cevljarski most, 3.) az óváros és a XIX. századi városrész közötti gyalogosforgalmat bonyolítja le, és sajátos, szabadon álló oszlopaival távlatot kölcsönöz a hegyen emelkedő várnak.
Gerber lépcső, 4., 1932-33
Ljubljana városképének legmarkánsabb elemei közé tartozik a város szívében elhelyezkedő Hármas híd (Tromostovje, 5. - ld.: Wikipédia), amely a régi Gerber híd két új szárnnyal történő kibővítésével jött létre.
Az eredeti, középső rész vette át a gépjárműközlekedést, a két új szárny pedig a gyalogosforgalmat (azóta mindhárom szárny gyalogos). A háromtagú híd érdekessége abban rejlik, hogy az egyes hídrészek nem párhuzamosak, hanem tengelyeik az óváros bejárata előtt metszik egymást. A híd hommage a velencei művészeknek, akik a XVIII. században meghatározták a város arculatát. A három híd, a folyópartra vezető lejáratokkal, sajátos térbeli hatást ér el, szervesen kapcsolódik az előtte elterülő Prešeren térhez, ahol fontos útvonalak futnak össze.
A Hármas hidat követik a Plečnik tervezte hosszúkás vásárcsarnokok (6.), melyek egyik oldalukkal a folyópartot, másikkal pedig a: székesegyház (Stolna cerkev) előtti piacteret szegélyezik.
A csarnokok folyóparti oldalát alul, a vízfelület fölött, rusztikus kövek borítják, az emeleti szinten pedig félkörös boltívek sorakoznak, amelyek a székesegyház oldalhajóján levő ablakokat idézik. Messzebbről tekintve a folyópart a vásárcsarnokkal, a székesegyházzal és a hegycsúcson emelkedő várral a „szlovén Salzburg" sziluettjét alkotja.
A Ljubljanica folyón a klasszicizáló Poljanai Zsilipek (7.) zárják a plečniki művek sorát.
Plečnik a felújításoknál egységes formanyelvet alkalmazott, azaz kisszámú téma — oszlop, korlát, balusztrád, gúla, gömb, kúp, különböző forgástestek — igen gazdag variációját. Ez a formavilág szervesen kapcsolódik a város különböző (reneszánsz, barokk, klasszicista, romantikus, eklektikus, szecessziós és modern) korszakokból származó épületeihez, közös építészeti nevezőre hozva a város hagyományát és szerves kapcsolatot teremtve a természettel. Észrevétlenül siklik át a tér parkba, a park parkerdőbe, a kikövezett városi folyópart a falusi, természeti vízpart idilljébe. Plečnik Ljubljanája a járókelők gyönyörűségét szolgálja, anélkül, hogy konfliktusba keverednének a modern motorizált közlekedéssel, amely az említett területeket megkerüli.
Trnovo partrendezés, 1.;
