forrás (szöveg): Klein Rudolf: Jože Plečnik, Akadémiai Kiadó, 1992
digitalizálta: Nagy Eszter (köszönet!)
- Ljubljana,/Šiška, >> a térképünkön itt!
- Jože Plečnik, 1922 (tervezés), 1925 (alapkőletétel), 1927 (felszentelés), 1930-31 (kerek torony)
A ljubljanai érsekség bizalmatlan volt Plečnik iránt, valószínűleg nagy hithűsége és az ebből fakadó reformáló szándéka miatt, de bécsi rossz tapasztalataiból kiindulva Plečnik is kerülte az egyházi hatalmasságokat. Fő megrendelői Jugoszláviában kisebb egyházközösségek és szerzetesrendek voltak. Hazatérté után először a ferencesektől kapott megbízást. Bécsi templomához hasonlóan a Szent Ferenc-templom is egy külvárosi munkásnegyedben kapott helyet.
Plečnik kiindulópontja itt már nem egy modernizált ókeresztény bazilika, hanem klasszikus elemek segítségével megvalósított monumentális alkotás. A tervezésnél a prágai templom 1922-es változatából indult ki. A templom külső alaprajzi arányai (41,8x34,6 m) követik a vinohradyi elődéit. Ez ugyan valamivel alacsonyabb (itt könnyebb volt felülemelkedni a környező épületeken), de vízszintesen hasonló tagolású, mint prágai előde. A homlokzatok egy magasabb alsó és egy alacsonyabb, nyitottabb felső részre oszthatók, mely fölött kis lejtésű, bádogfedésű tető húzódik; ez a bejárati és az átellenben levő homlokzaton egy-egy igen lapos timpanonban végződik. A bejárat négyoszlopos portikusza hangsúlyosabb, mint a Jézus Szíve-templomé, de a nyitott, kerek, toszkán oszlopokkal díszített torony hasonló elhelyezésű.
A nyerstégla felületeket itt is fehérek ellenpontozzák, utóbbiak sokkal kisebb felületen — csak az ablakkereteken és a főpárkányon. Plečnik germanofóbiája itt már nem éri be a mediterrán kompozíciós elvek érvényre juttatásával, mint például a Zacherl-háznál, hanem azok konkrét alkalmazásában ölt testet. A šiškai templom velencei barokk hangulata is ezt tanúsítja. Ebben a művében Plečnik a belvárosi Szentháromság-templom palladiói tisztaságát és szigorát idézi, folytonosságot teremtve Ljubljana építészeti hagyományaiban.
A templom belseje térkoncepció szempontjából egyrészt követi Plečnik eddigi gyakorlatát, másrészt viszont továbblép liturgiái szempontból. A templomtér legfontosabb jellemzője a majdnem központi elhelyezésű főoltár és az ebből fakadó tér kompozíció. A templombelső oldalaránya 7 : 6, azaz valójában kereszttemplomról van szó! (Ha nem a külső falakat vesszük kiindulópontul, hanem az oszlopok által körülzárt tér arányait, akkor ez a szám 5 :4.) Ezzel Plečnik nemcsak a wagneri jól láthatóság maximájától, de a katolikus szakrális tér metafizikájától is eltávolodott: eltűnt a via sacra, a szent út, amelynek különböző pontjain helyezkednek el a hívek, akik immár nem valami felé vannak tájolva, hanem valami körül helyezkednek el. Ez közeledést jelent a protestáns, illetve a zsidó szakrális tér koncepciójához.
Ezzel szemben a tértagolás tekintetében Plečnik éppen ellenkező irányban haladt. Újdonságot jelent a néhány lépcsőfokkal megemelt, oszlopokkal elválasztott kerengőszerű rész a centrális szakrális tér körül, amely Damjan Prelovsek szerint valószínűleg a régi római Szent Péter-bazilikából származik, és véleménye szerint egy ókori átriumra emlékeztet. Az oszlopsor mögötti tér egyrészt processziók lebonyolítására, másrészt pedig intimebb tér megteremtésére szolgál, de mindenféleképpen búcsút int az osztatlan belsőtér és a teljesen egységes gyülekezet kollektivista filozófiájának. A részleges elszigetelés lehetősége a szertartás során lényeges elemévé válik Plečnik későbbi szakrális építészetének, és elszakadást jelent az ókeresztény előképtől, illetve közeledést a gótikus térkoncepcióhoz.
Újdonságot képviselnek az oszlopok is Plečnik szakrális terében, amelyek a humanizmust jelképezik a funkcionalista építészet hideg utilitarizmusával szemben. Az oszlopsor egyben helyettesíti a díszítést. A Szent Ferenc-templom a bécsi Szentlélek-templomhoz hasonlóan építőjét a kritika kereszttüzébe állította, ismét nem teljesen ok nélkül. A templomot az egyházatyák nem tartották elég katolikusnak, és Josip Dostal, püspöki titkár kieszközölte az építkezés leállítását. A Plečnik-tanítványok is értetlenül álltak mesterük műve előtt, és a fejezetek felállítását követően némelyekben végképp megingott Plečnikbe vetett föltétlen hite. Magát a mestert ez nemigen zavarta, mert ő hitt abban, hogy Isten kegyelméből és általa vezérelve alkot. Különös súlyt helyezett arra, hogy a hívek személyes kapcsolatba kerüljenek templomával: egyes családok szponzorálták a különböző világítótestek elkészítését és más berendezési tárgyak beszerzését. Plečnik élete végéig gazdagította a templomot oltárokkal, kegytárgyakkal. A keresztelőkápolna és a főoltár csak Plečnik halála után készült el.